2014. már 25.

Ki tudja, mióta kukkolt a főbérlőm

írta: hidalatt
Ki tudja, mióta kukkolt a főbérlőm

A szerelőt kihívtam, de nem jön, mert kukkolni szeretnék

Az olcsó albérlet olykor bizony nem várt buktatókat is rejthet: ez történt Rozi esetében is, aki most elmeséli a történetét.

„2010-ben kerestem albérletet, és hát nem nagyon volt pénzem. Az előző helyemről gyorsan kellett eljönnöm, és úgy alakult, hogy a kauciót csak részletekben tudták megadni. De ugye ha elköltözöl, és találsz egy jó albérletet, ami tetszene, a legtöbb helyen úgy indítanak, hogy kéthavi kauciót tegyél le azonnal.

Ördögi körben éreztem hát magam. Keresgéltem az interneten, különböző oldalakon, de leginkább abban bíztam, hogy ismerősök által találok valami jó lehetőséget. Így is történt, vagyis akkor a lehetőség kimagaslóan jónak tűnt: egy kedves barátnőm felhívott, hogy a nagybátyjánál van három szoba, és mivel a bácsi most már egyedül él, a lakás meg majdnem 90 négyzetméteres, odaköltözhetnék, csak a rezsibe kellene beszállnom.

Az ajánlat tényleg csodálatosnak tűnt, el sem hittem, hogy ilyen szerencsém van. Már másnap felhívtam a nagybácsit, aki kedves volt, még aznap este megmutatta a lakást. Láttam, hogy két-három ember is kényelmesen elfér, ugyanis két nagyobb és egy kisebb szoba van, a kicsi teljesen különnyíló, és a tulaj hálószobája a lakás másik végén van, tehát tisztes távolban ettől. A fürdőszobához érve megkérdeztem, hogy zárható-e, amire annyit mondott, hogy mivel egyedül élt, eddig nem volt erre szüksége, de ha szeretném, hívat egy szakembert, és egyik nap megcsináltatja a zárat."

„Bólintottam, megegyeztünk, egy héten belül beköltöztem, és iszonyú szerencsésnek éreztem magam. Számolgattuk a költségeket, és kiderült, hogy a nyári hónapokban csak 25 ezer forintot kell fizetnem, de a rezsi részem a téli hónapokban sem lesz 40 ezernél több. Majd’ kibújtam a bőrömből örömömben. Ez kb. negyede volt annak, amit az előző lakásnál fizettem.

De valahogy úgy éreztem, ekkora mázlim nem lehet, be kell ütnie a krachnak. Ez meg is történt: a fürdőszobaajtóval kapcsolatban nem véletlenül voltak rossz érzéseim. Nem jött semmilyen szakember hetekig, és amikor rákérdeztem, a tulaj csak morgott az orra alá, hogy persze, hívott már valakit, de nem jöttek ki, stb.. Kezdett gyanús lenni a dolog.

Egyik este neszezést hallottam az ajtótól, de mivel zuhanyoztam, nem tudtam megnézni, van-e ott valaki. Aztán a következő estén is hallottam, hogy olyan, mintha valaki lenne az ajtó előtt. Kiszálltam a kádból, kicsit jobban takargatva magam a törölközővel, majd úgy tettem, mintha le akarnám engedni, amitől persze azonnal láthatóvá váltak volna a melleim. A következő pillanatban viszont a kilincset kaptam el, szélesre tártam, amitől a küszöbön ácsorgó főbérlőm kővé dermedt.

Motyogott valamit arról, hogy csak kezet akart mosni, mire én közöltem vele, hogy takarodjon, és már másnap elköltöztem az egyik barátnőmhöz. Szerencsére hamar találtam új albérletet, persze nem olyan olcsón, de azt hiszem, azt itt a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a pénz tényleg nem minden…"

Kép forrása: kép1

Szólj hozzá

bizalom albérlet sokk kukkoló visszaélés bizalmatlanság élhetetlen híd alatt Budapest albérlet kereső