2015. jan 23.

Jó szomszédi iszony: szaktársakkal ismerkedős estet tartottunk (az alkohollal)

írta: hidalatt
Jó szomszédi iszony: szaktársakkal ismerkedős estet tartottunk (az alkohollal)

Tájszólás, szleng, nyelvjárás verseny alkoholos befolyásoltság alatt

Egy szokványos estének indult, de a vége egy "tipik" lek*rással végződött. Már címből is kitűnik, hogy ismét rossz fát tettünk a tűzre. Annyiban változik a szituáció, hogy a panasz ebben az esetben jogos volt. Én se tolerálnám, ha egy vadbarom a fürdőn keresztül körbe-körbe futkozik a két szoba között és nagyon magas hangon üvölt bortól vörösödő fejjel. Tetézve azzal, hogy a route-ot keresztezte egy hifi is, amit minden körben hangosabbra lehetett húzni. Ezzel a bevezetővel remélem rábírtalak titeket, hogy olvassátok el ezt a kis szösszenetet. 

Még az ókorban (2007-ben) csatlakoztam a KJK (akkor még KSK) kötelékéhez. Sajnos a gólyatábort kihagytam és így lemaradtam az ismerkedésről és az első közös iszogatásról, szerencsére azért regisztrációs héten sikerült hozzáverődnöm a szaktársaimhoz és beilleszkedni. Ennek a folyamatnak egy állomása volt az alcímben említett "Tájszólás, szleng, nyelvjárás verseny alkoholos befolyásoltság alatt". A következő volt a szitu: sok "minőségi" vörös bor és 6-7 gyorsan részegedő fiatal egyetemista egy alapvetően igényes és csendes albérletben.

Az asztalt szépen körbeültük és szépen sorban nyíltak a borok, exponenciálisan növelve a szobában tartózkodó személyek - ha lehet így nevezni őket - alkoholszintjét. Pókerezni, akartunk, de a végére nem kerültek elő a zsetonok, a háttérben halk zene szólt a YouTube-ról, mindig más pörgette az aktuális kedvencét.

El tudjátok képzeni, hogy a zene mulatóstól rockon át vicces videók érintésével és D&B-ig minden volt. Valahogy részegen a stílusok számával a hazai szleng szavak is előkerültek:

  • prósza - tócsni
  • tedd be az ajtót
  • leágyaztam
  • köpessz - pucol
  • látjátok - lássátok
  • ki van zárva - ki van csukva
  • körhinta - ringlispil - sergő (minden, ami forgó mozgást végez)
  • csetresz - lom
  • Tedd be az ajtót - Csukd be az ajtót
  • Zárd el a villanyt - Kapcsold le a villanyt

Kommentekben szívesen olvasnák még hasonló különbségeket.

De a lényeg csak ezután jött ... Elgurult a gyógyszer a Bucinál és elkezdett randalírozni. Első kört, amit futott a nagyszoba - fürdő - kisszoba pályán még tűrhető volt, de aztán káoszba fulladt az eset, mert a következő körökbn egyre hangosabban kezdett üvölteni és egyre jobban hasonlított a járása Godzillára. Az utolsó kört max hangerővel süvítette végig, amit a hifi maximális hangerejével kísért le.

Ekkor már mindenki csitította, de sajnos késő volt, mert csöngettek. Addig még soha senki sem keresett minket. Gyorsan nulláztuk a hangokat - Bucit is sikerült megfékezni. Ahogy nyitom az ajtót majdnem átestem a szomszéd nénin, mert reflexből a kinti ajtóhoz mentem. Ez még egy rossz pont volt a hangzavar mellé. Jött a 10 perces jól betanult szöveg: "tudom, hogy maguk fiatalok, én is voltam, de Önöknek nem kell holnap sehova menni, de mi dolgozunk és szeretnék pihenni ... .... ". A kérdéskört boncolgatta 10 percen keresztül levegővétel nélkül. Nagy nehezen meggyőztük, hogy mindjárt megyünk és hogy legközelebb szólunk előre, ha ekkora társaság lesz és halkabbak leszünk. Tehát mi is megtettük a szokásos lépést.

Azt hittük, hogy megúsztuk, de sajnos a szomszéd néni rutinos volt és kicsit azért még hallgatózott. Mi már elkezdtünk öltözni, de a Buci megint alkotott egyszerűen befeküdt a kádba és azt mondta addig nem jön, ameddig meg nem issza a frissen kinyitott borát. Na erre mi elkezdtünk veszett mód röhögni. Azonnal újra csengetni kezdtek.

A néni feje egy vörös lufira hasonlított és kikérte magának, hogy nem szép tőlünk, hogy így kinevetjük és semmibe vesszük. Nem tudtuk meggyőzni, hogy a Bucin röhögtünk, pedig próbáltuk beinvitálni a fürdőbe, de erre nem volt hajlandó. A lényeg, hogy ha ez így folytatódik, akkor szól a házmesternek, a közös képviselőnek és a tulajdonosnak. A fenyegetésből szerencsére nem lett semmi és mi is sikeresen eljutottunk az szórakozóhelyre.

Régen történt a sztori így lehet valami nem így történt, vagy meg sem történt, vagy csak kicsinosítottam.

Nektek milyen szomszéd riogatós sztoritok van?

Kép forrás: 1 2

Szólj hozzá

alkohol bor szleng szomszédok sztori szomszéd tájszólás albérlet egyetemista házibuli hárpia slang nyelvjárás Buci jó szomszédi iszony elgurult gyógyszer