2014. már 30.

Jó szomszédi iszony: a nem szimpatikus dohányzási szokások

írta: hidalatt
Jó szomszédi iszony: a nem szimpatikus dohányzási szokások

Miért nem szabad a balkonon cigizni, ha alattad egy hárpia él?

Már több, mint 7 éve élünk ugyanabban a XI. kerületi albérletben, ugyanazokkal a szomszédokkal, házmesterrel és alsó szomszéddal. Alapvetően törekedtünk a jó szomszédságra. Eleinte nem is volt velünk gond, néha-néha egy hangosabb buli vagy póker partyt lehetett a számlánkra írni - amik mind-mind megérnek egy misét/bejegyzést. Később az albérlet lakóinak összetételének változásával megjelent egy új tényező, ami kiemelt minket a jó lakók csoportból - a dohányzás. Tehát már nem csak a bulizós, hangos, egyetemisták voltunk, hanem a cigiző és szemetelő egyetemista hulladékok is.

A dohányzás eddig se került el minket, hiszen mi voltunk a rossz egyetemisták, akik csikkeket dobálnak a virágoskertbe. Az első időszakban, ahogy már jeleztem is dohányzásmentes albérlet voltunk. Hébe-hóba egy szivar elcsusszant és rendszeresen vízipipázunk is, de azt a dohányt nem dobáljuk ki az ablakon és a vizet sem öntjük az alattunk lakóra. Ennek ellenére mi vittük el a balhét az alattunk és felettünk cigizők szemetelésért.

Szépen lassan megnyugodtak a kedélyek, de az alattunk lakó hölgy nagyon megutált minket és többször is ellenünk uszította a házmestert. Rutinos játékosok révén mindig tudtuk kezelni a konfliktusokat, jó egyetemistaként már mind elvégeztük a Konfliktus megelőzés-kezelés-közvetítés-tárgyalás órát - akik nem tudnák, hogy mit takar ez röviden összefoglalom: 2 potya kredit egy pénteki és szombati napos 1 zh-s tárgyhoz, ahol lehet a jegyzetet használni + a laptopot.

cigis-konzervdoboz-hamutal-dohanyzas.png

 

*a kép nem illusztráció, ez a valóság - léteznek rendes egyetemisták

Visszatérve az alapsztorihoz az új lakótársunk miatt újra a lézerszemek kereszttüzébe kerültünk. A sokadik figyelmeztetés ellenére a lakótársunk továbbra sem hagyott fel szokásával és a balkonon cigizett - mellékesen jegyezném meg, hogy egy hamutálba, később egy konzervdobozba hamuzott és csikkezett. Az érvelés lényege, hogy nem lehet a lépcsőházban cigizni - sajnos nem néztünk pontosan utána a jogszabályoknak, de ezt találtuk: Társasházi füstölgések: joghézag van, megoldás egyelőre nincs, valamint TILOS a dohányzás a zárt közös helyiségekben, lépcsőházban stb.!

A néni nem csak arra panaszkodott, hogy nem szabad pöfékelni a lépcsőházban, amit az előző cikkekkel cáfolni is tudunk, hiszen nem zárt térről van szó és a házastársi szerződés sem tartalmaz ilyet, sőt a zárt lépcsőházban is ki vannak helyezve hamutálak.

A másik problémát a füst jelentett. Ugye azt mindenki sejti, hogy a kifújt füst még akkor is, ha lefele fújjuk ki, akkor is felszáll. Na a néni be akarta magyarázni, hogy minden beszáll az ajtaján. Mi csak annyit mondtunk, hogy ez képtelenség, de ekkor előhúzta a Jolly Jokert a házmestert, aki csodák csodájára nekünk adott igazat.

Azt még fel sem vetettük, hogy a közvetlen szomszédja is dohányzik és az a füst és hamu könnyedén beszállhat hozzá és onnan még könnyebb a virágágyások közé pöccinteni a csikket, főleg úgy, hogy ott nincs is hamutál.

Azóta egy idő után többször nem szólt a füst miatt, de mindig beszól valami másért - hangosak vagyunk, sok a vendég, miért jár ennyi lány az albérletbe, miért járunk későn stb. Rosszabb, mint a kolifelügyelő vagy a saját anyánk.

Ha van hasonló történetek, akkor írjátok meg nekünk
a sztori@hidalatt.hu email címre vagy kommentbe.

Ti hova hamuztok és hova dobjátok a csikket?
Milyen incidens kerekedett dohányzásból?

Szólj hozzá

dohányzás jogszabály cigi diszkrimináció házmester füst szomszéd hamu albérlet egyetemista bagó csikk hárpia cigizés Budapest albérlet kereső jó szomszédi iszony